Ugrás a Tartalomhoz »

Keresés az oldalon
 

Salkow, Howard

Ember a Holdon

Nemzeti Tankönyvkiadó

Email küldése barátoknak

Legyen Ön az első aki véleményezi ezt a terméket

Szállítás: 1-3 munkanap

Bolti ár: 5 990 Ft

Akciós ár: 5 391 Ft



Negyven évvel ezelőtt, 1969. július 21-én Neil Armstrong és Buzz Aldrin először lépett a Hold felszínére. Meghatározó pillanat volt ez az emberiség történetében, amelyet jól jellemez Armstrong parancsnok szállóigévé vált mondata: "Kis lépés ez egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek."Ez volt az a pillanat, amikor az Egyesült Államok döntő fölényre tett szert a Szovjetunióval folytatott űrversenyben. És ez volt az a pillanat is, amikor bebizonyosodott, hogy az emberiség képes addig ismeretlen, idegen égitestek meghódítására.Az Apolló-program sikere az egész emberiség sikere. Szerepe volt ebben annak a sok ezer tudósnak, szakembernek és pilótának, akik részt vettek a program előkészítésében, a fejlesztésében és a megvalósításában. De közvetve szerepe volt mindazoknak, akik lélekben követték a Holdra szállást.A könyv ennek a közös munkának a meghatározó állomásait, eseményeit és emlékezetes személyiségeit követi nyomon. Bepillantást enged a kutatómunka színhelyeibe, a résztvevők felkészítésébe és a teljes program legfontosabb eseményeibe.A NASA által rendelkezésünkre bocsátott mintegy száz fénykép kivételes élményt nyújt azoknak, akik annak idején nyomon követték a program eseményeit, de azoknak is, akik számára mindez már történelem.
Súly 1.0000
Megjelenés 2009
Isbn 9631964189
Szerző Salkow, Howard
Kiadó Nemzeti Tankönyvkiadó
Ean 9789631964189
Méret 282 x 293 x 27
Oldalszám 162
Kötés cérnafűzött kötött
nyelv magyar

Ossza meg másokkal...

Ember a Holdon véleményezése




 

Akciók (25-60%)

Kosár

A kosara üres..